2009.08.16. /VASÁRNAP/

Korán reggel kelltem, nem mint ha sokat eludtam volna :) hajnalig néztem a csillagokat, majd a napfelkelltét, aludtam egy órát, majd elmentem futni a gátra. Vissza mentem a vizitelepre, letusoltam, és mire összeszedtem magam (10 perc) addigra már a fiúk pörögtek, és már ergométereztek :) Aztán elmentem a családi barátokhoz, ott már korán reggel sütöttünk :) aztán 9re lementem a versenyre, ott találkoztam Pavle-val, beszélgettünk, aztán meg elkezdödött a verseny... gyorsan lezajlott, mentem 2-3 évvel idősebbek közt, ott 4. lettem, mentem egyet felnőttek között, ez páros voolt, ott 5.ek lettünk, meg Györgyivel egy párost, saját korcsoportunkban, ott negyedikek lettünk. Aztán még beszélgettünk a barátokkal, hajót kötöttünk, erdményhirdetés, ebéd, beszélgettünk még egy jót, és indulás haza. Jó volt a haza vezető út... jókat nevettünk, és jó kedvem volt. Elaludtam, egy 15-20 percre... Vele álmodtam (L) Időben hazaértünk, összepakoltam, rendett raktam, és és hívtam, hogy itthon vagyok. Hívtam 2 és fél óra alatt 8×, hát egyszer sem sikerült elérni... :/ aztán három negyed 10kor feljött 6 percre, és el is tűnt... hm...

hát akkor én meg mentem aludni... :)

2009.08.15.-e Kanizsán:

Wáááá... ez a mai délután! Nem engedték át a hajókat a határon!!! :@ Aztán átmentünk a másik határra, ahol másfél órás várakozás, és szeerveszkedés után félkegyelemből átengedtek! Full horror volt, mondtam, hogy ha nem engednek át... Butaütést kapok, de ez nem került sorra hála!!! :) 2 órás késéssel megérkeztünk, kicsit beszélgettünk, aztán elmentünk egy 50 perces "hajókázásra" motorcsónakkal :) A Tiszán napnyugtában, mely csodálatos volt, megkerülve a Majom-szigetet (és igen, tényleg így hivják:D) Ja és mellesleg... Én vezettem a motorcsónakot egész úton, mely egy külön élvezett volt:D na jó persze nem vezethettem volna, ha nem értenék hozzá:P de értettem, szóval nagyon jó volt:D És nagyon komoly is:) És ahogy  a nap nyugovóra tért... volt időm gondolkozni... de hát nem jutottam többre, mint úgy általában.Hogy szeretem, mostmár érzem, talán ő is szeret...Történik közöttünk ami történik, de semmi más. Azt mondja, neki jó így. Én még most tűrök- és birom, ammeddig lehet. De nem mehet így sokáig.... És nem akkarom ott hagyni MERT SZERETEM!!! De történhetne már valami... Megkéne beszélnünk kedden, de már félek is, hogy felhozzam-e... félek... félek hogy ismét elutasítást kapok... ÉS egy újabb elutasítást lehet, nem bírnék ki... Félek, hogy újra ezzt kapom meg: " Nem tudom mit szeretnél tőlem, én már mondtam, nem szeretnék veled komolyabb kapcsolatot!!!" --> ennél rosszabbat egy olyan ember mint én, nem kaphatna... egy lila fátyol borította lüke szerelmes... leírni mindezt? egyszerre fájdalmas - és boldogító - síralmas- és mosoly kelltő.

[Eddig voltak itt a felnőttek, Zsolti (a club elnöke) kiharcolta apától (ki nem mellesleg az edzőm is) hogy itt aludhassak a fiúkkal, és ne a szálláson. Így hát itt üllők a nagy sötétségben, itt hagyott mindenki már, a felnőttek a Gong's-ban buliznak, mehettem volna velük...De "megígértem, hogy nem iszok" illetve "hűséges maradok" ....... --> na erre kaptam meg, hogy nincs kihez hűségesnek lennem...ennyííí...

Szóval egyedül a Tisza parton:)  már az utolsó remények is itt hagytak, Tibi, Zolee, Tejföl, és Pavle is... :( :)

Nessze neked 02:47 van, és egy lélek se... /mellesleg tavaly fél 5ig voltak/, na jó megyek lejebb, Tiszát nézni, csillagokat lessni, tusolni, majd a 2 fiúhoz, akik már rég alszanak =)

Wááá ez a mai délelőtt... Hülyére dolgoztam magam, aztán elmentem Dorkával (my dog) sétálni, közben találkoztam egy haverommal, akivel együtt voltam síelni, és eszméletlen pasi... Jó fej, kár hogy ritkán találkozzunk:(
 

Aztán jöttem haza Benihez :)

Figyi:

Mikor megkérdezte, hogy mit fogunk, inni, mondtam semmit, és mondta, majd megkérdezi a Zolit... megkérdeztem, hogy nem bizzik meg bennem? "Csak" ennyi volt a válasz:

Na mennyire eshetett rosszul???

Aztán azt kaptam meg, hogy ne nekem essen rosszul, hisz én irtam a blogomba... Igaz! Azok után, hogy 2× ellett mondva: nem akkar komoly kapcsolatott velem, és nem fogunk járni...
Hát én nem értem! De szeretem... De nem tudom... Fájt :(

Na jó indulok Kanizsára... Rám fér kimozdulni itthonról... hm...

Déleután én tartottam a kicsiknek az edzést, és hajót kötöttünk. Gyorsan befejeztük, kevés volt az edzés, mentem haza :)

Beszélgettünk eggy keveset A fiúval, ő egy kicsit elment, én addig elvoltam, aztán visszajött :) Aztán videobeszélgettünk... :) és néha csak ültem - ültem, és nézztem, volt, mikor egy hang sem jött ki számon. Először, majdnem rosszabb volt, mint ha nem is láttuk volna egymást... Mert egy idő kellett, hogy megszokjam, látom, mégsem érhetek hozzá... Mikor láttod, mikor sokkal jobban fáj, mintha nem látod... Szeretem, és nagyon jó este volt:) Holnap derül ki nagy %ban, hogy megyek-e "nyaralni" ha megyek, tudunk találkozni. Szeretnék... Nem ringatom magamat nagy álomba... De vágyom rá, hogy újra láthassam, hogy újra megcsókolhassam, hogy újra érezzem. És tudjátok mit? Jó érzés, hogy van kiért harcolni, van kiért várni...  Mert sokat vártam egy olyan fiúra, mint <Ő> Akiért igen is megéri várni, kiért érdemes harcolni.harcolni.harcolni.

Na jólvan, mostmár megyek, holnap indulunk, reggel 6kor kellek, pakolnom, mosnom, vasalnom, és főznöm kell:) meg persze indulás előtt beszélnem vele (L)

Ja és... KEDDEN MEGY "CSAK" :) jupííí^^

(ez is több mint a semmi) :) (L)

Hát magamhoz képest, korán írok :) De hát esik az eső, hűsi van, és jó a kedvem :) Vagyis jobb mint tegnap. Már 6kor fent voltam, utána vissza aludtam - felkeltem-visszaaludtam- stb stb... :) De legjobban akkor keltem fel, mikor 09:23kor ezt az üzenetet kaptam: Szia KICSIM remélem nem ez az üzi kelt :) (.....szem.üzi.) Addig is légy jó kislány a blogocskát pedig tessék írni (kisebb fajta huncutság a levegőben... :P) Amúgy tegnap aztán nem birtam aludni, úgy elolvastam az újat is. :S TÉGED SZERETLEK NEM GYŐRGYIT. Na majd sietek haza<3

Na fiúk/lányok? :)Ilyenkor mit csináljak? Semmit úgye?:)  Szeretem...

És most itthon szenvedek, edzésre se tudok menni, így hát marad az a gonosz tévééé :)

Ajh holnap verseny... jó hogy holnap megyek, egy kis haverkodás, másik város-ország, és buli... Igen buli verseny előtt, 9-10 éve járok, de soha nem aludtam többet 2 óránál :) na jó kiskoromban még nem buliztam, csak néztem hogy isznak a nagyok :) :P de most már, hogy mi vagyunk a nagyok, milyen az hogy nem folytatjuk a hagyományokat? :O:D:P

De itthon hagyom őt <3... és hétfőn reggel megy el... egy hétre... érzem fájni fog... De majd túlélem... kifelé élve biztos... belül? nem valószínű. de hát kinn ejtene csorbát 8-9 nap? Mármint rajtam kívül. Rajta nem... és máson se. De hát én vagyok ilyen selejtes... :)

Este még írok:)

Fáj. De még mindig nagyon szeretem... :/ :)

Gyerekek... Tegnap leírtam a fél életem, nem gondoltam volna, hogy ma pont ez fog velem ma történni... :S
Felébredtem, elmentem délelőtt edzésre, hisz hétvégén Kanizsán verseny, párost kellett menni az egyik lánnyal, akivel indulok :) Jól ment, 10×200m és 10× 100m volt. Jól ment:) Sokat hülyéskedtünk :) Haza jöttem, váltottam egy smst A fiúval, pihentem, és hasonlók. Később lementem a vizitelepre, nyújtottam, beszélgettem, túl fáradt voltam bármihez is :) Aztán beszélgettem egyet egy volt osztálytársammal, aztán elmentem Győrgyihez (edzőtárs) megnézni a kiskuytákat:) Wáhá... majdnem megöltek:D kicsik, éles fogal, és persze akkaratosak:D Mire hazajöttem, a fiúnak volt újra gépe... :) hát érdekes este volt... sikerült nagyon összevesznünk... rájöttem lehet hogy nem kellett volna mindent kiadnom magamból. Ma arra is rájöttem... lehet hogy a fiú még mindig Györgyit szereti... Hát ez vagyok én... Szeretek valakit, lemerre irni, elmerrem neki mondani, és ez lesz a végén. Nem tudok mindent részletessen leirni, de legyen annyi elég:fájt. nagyon.

De volt egy pozitív csalódás, ami nagyon jól esett: még mindig nem tudom mennyire szeret, és hogy... de valamit érez, mert harcolt... harcolt, hogy elhiddjem neki, hogy szeret, harcolt hogy szeressem...

Már csak azt hallom másokatól: te hülye vagy! miért foglalkozol vele? nem érdemel meg... találsz jobbat...

Hát nem tudom. Nem is érdekel. Nem érdekel, más mit mondd, mit gondol. Nekem ő kell, én őt szeretem...

Nem akkarok belegondolni, mi lesz nélküle 8-9-10 napig... bár valamikor úgy is bele kell:S :/

Holnap jelentkezem, és ha netán erre téved Beni... : Szeretlek:) (L)

Hosszú nap... főleg most így este. Nem tudom, helyes volt e ezt mind leírni... Hogy mit érzek. Mindent leírtam, ami a lelkemben volt... és most este? lehet hogy most este fog csorbát szenvedni szívem... még hosszú az éjjel, majd később megirom, mi is volt a vége...

Az egész április 4.én kezdödött. Egy ismeretlen fiú vett fel MSN-re, hogy honnan is ismerjük egymást. Azt hittem egyik kajakos ismerősöm vett fel az új címén, és csak hülyéskedik. Pár perc múlva rájöttem, itt nem stimmel valami. Elkezdtem kérdezősködni, és kiderült, hogy az egyik edzés társammal ment tavaly párost, és én bejelöltem iwiw-en. Elkezdtük beszélgetni, jófejnek tűnt. Éppen a következő 2 hétben jöttek hozzánk Szarvasra edzőtáborba, (furcsa volt ez a véletlen, eddig nem volt nálunk Magyar Ifjuság Keret edzőtábor, épp most mikor megismerem őt?) Az első héten 1-2 köszöntünk egymásnak, néha néha talán elkaptuk egymást nézését, de semmi számottevő nem volt. Hétvégén mikor hazament, beszélgetünk, és mondtam az egyik barátnőmnek, hogy milyen jó fej. Ő elkérte a címét. Pár perc múlva elkezdtek beszélgetni, és 1-2 órán belül összejöttek. Rettentően rosszul esett. Végre volt egy fiú, akivel úgy tudtam beszélgetni, hogy nem volt bennem feszültség, félelem. Hozzáteszem, ritka, ha fiúkkal úgy tudok beszélgetni, hogy nem áll görcsben a gyomrom.A lényeg, hogy a következő héten úgy kellett odakisérnem a barátnőmet az utcára, hogy tudtam, azzal a fiúval fog találkozni, akivel hétvégén összejött, akivel én hozztam össze, azzal a fiúval, aki nekem már akkor tetszett. Teltek a hetek, amellett hogy nekem tetszet a fiú, jó barátságba kerültünk. Úgy gondoltam, nehéz lesz csak barátságot fenntartani egy fiúval aki tetszik, de lehet hogy egy olyan barátság szövödik közöttünk, ami többet ér egy szimpla tetszésnél. Így is lett, úgy tekintettem rá, mint egy barátra. Persze mindig piszkált valami, ott legbelül. Elérkezett az év első fontos versenye, a maratoni bajnokság, ott, ahol Ő lakik. Győr. Pénteken mentünk, suli után, hisz nekünk hajószállító vontával, több mint 5 óra volt, megállás nélkül. Szombaton beszéltem vele először, hisz pénteken a barátnőmmel volt, szombaton pedig jött a barátnőmhöz a futama előtt. Először igazából délután- este fele beszélgettünk, mikor vége lett az ő futamának is. Nem sokat tudtunk... Jött az egyik szolnoki ismerősöm, kinek leginkább feltűnési visszketegsége van, mint barátsága. Kihisztiszte, hogy kisérjük el a szállásukig. Hát féluton valamivel megsértettek{máig nem emlékszem rá:)} és visszafordultam, és ott hagytam őket... Úgy éreztem nem kellett volna, de jó döntésnek bizonyult. Akkor. Fél óra múlva, ülve a parton, valamit éreztem. Valamit, ami azt sugalta, nekem el kell indulnom aoda, ahol ő lakik. Nem volt messze, 3 perc gyalog... Mikor befordultam az utcára, megláttam. Akkor ért éppen haza. NEm tudtam mit tegyek. Álljak ott meg, forduljak vissza, vagy menjek oda. Utobbit tettem. Kértem kisérjen el a kollégiumig, ahol a szállása volt sok kajakosnak. Éreztem, nem érdekel annyira, inkább az, hogy beszélgessünk. De azt is éreztem, hogy ez nem szimpla beszélgetés lesz. Hát nem is az volt... Lassan sétáltunk, és megkérdezte, mit is szeretnék tőle... Mondtam neki, hogy semmit, mely igaz is volt- meg nem is. Viszont a szemében volt valami... Meg kérdeztem, ő mit is szeretne tőlem... Jó párszor megkérdeztem tőle, mikor megálltunk a kolesztól látótávolságtól, ő megmutatta, hogy az amit én keresek... Majd megkérdeztem hogy de tényleg... Ő mit is szeretne tőlem. Egy csók volt a válasz... Melyet a mai napig sem értek. Az nap a lány szakított vele. Mi persze maradtunk barátok, és mint ha semmi sem történt volna. Persze nekem minden nap eszembe jutott valamiről. Mindig történt valami, ami újra-újra- és újra nem engedte, hogy elfelejthessem azt a csókot. Rá 2 hétre volt ismét verseny, melyen újra találkoztunk. Tényleg mintha nem történt volna semmi, beszélgetünk, hülyéskedtünk, semmi komoly dolog nem volt. Megkapta az edzőjétől a fényképezőt, vegye fel a futamokat. Mondtam, inkább kezelem én, az ő kezébe semmi elektronicus dolgot adni nem szabad :) Elmentünk sétálni, már akkor valami furcsa volt, úgy bizserget a levegő... Beszélgettünk, és hülyéskedtünk, kinél legyen a fényképező...  Megfogta, a nyakamba akkasztotta, és odahúzzot magához - majd megcsókolt. Mintha egy életre való sebet szakítottak volna fel... Kavarogtak bennem az érzések. Tudtam, nem lett volna szabad. De mégis jól esett, éreztem, ennek így kellett lennie... Még félóráig voltunk együtt. Volt amikor megfogtuk egymás kezét. Ilyenkor azt éreztem, mintha valami forróság áradt volna szét testemben. Talán keztem érezni, hogy már jóval több ez, mint szimpla barátság... Még mindig úgy álltam hozzá, hogy csak barátság, de egyre nagyobb volt az a belső kényszer, megtudjam, miért is csinálja ezt. Hisz soha nem kérdeztem tőle- soha nem is mondta. Gondoltam, mikor legközelebb négyszemközt leszünk, és olyan lesz a légkör, megkérdezzem, hogy „most akkor ez, hogy is van” de nem került sor rá, soha nem volt rá alkalmas az idő. Az utóbbi pár hétben szóba került a szeretlek szó, ami nekem ebben a kapcsolatban furcsa volt. Egyre többet beszélgettünk a kettőnk kapcsolatáról. Hogy mit is érzünk egymás iránt. Volt, mikor megkérdezte - szereccccc- csak annyit tudtam rá mondani –igen.- Erre mit tud mást mondani az ember? Nem mondhatom, hogy nem , mert valamit érzek. Így hát maradt: igen. Egyre sűrűbb lett ez a kérdés, és volt már, mikor nem bírtam ki, és megkérdeztem: és te? Mindig az volt rá a válasza: igen. Néha úgy éreztem, megfordult volna a kocka? Eddig én éreztem iránta többet, mint ő irántam. Most megfordult volna? Talán ő már többet érez, mint én? De ez az érzés nem tartott sokáig. Lassacskán éreztem, ez már rég nem barátság. Legalább is felőlem nem. Egyre inkább éreztem, sokkal komolyabb érzelmeket fűzök hozzá. Sokat beszélgettünk- most mit is érzünk egymás iránt. Odáig már sokadjára eljutottunk: szeretjük egymást. Valakinek innentől teljesen logikus lett volna, hát nekünk cseppet sem. Éreztem, ez felőlem nem a maximum szerelem, ő pedig semmi féle komolyabb kapcsolatot nem akart kialakítani. Úgy mentem el múlthét hétvégén az Ifjúsági Országos Bajnokságra, hogy nekem ez így nem jó, le kéne tisztázni a dolgokat. Hát nem így sikerült. Még bonyolultabb lett talán az egész. Miután szombaton nem sikerült neki a tovább jutás, a szombat délutánt nagy részben együtt töltöttük. Futamokat néztünk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Úgy éreztem, nincs vége a napnak. Ültünk a fa alatt az árnyákban, és valahogy összetalálkozott nézésünk. Mindig jó móka volt, hogy meddig bírunk egymás szemébe nézni. Hát általában én nyertemJ De most más volt… Valahogy mikor igazán a szemébe tudtam volna nézni, valami belülről, mint vulkán kitört belőlem. Egy nagy forróság. Nem voltam képes hosszan a szemébe nézni percekig. Aztán mégis sikerült. Egy idő után meguntam a dolgokat, felálltam és megkértem sétáljunk el valamerre, soha nem voltam olyan típus, aki egyhelyben maradt bármikor is. Elsétáltunk egy kis utcába. Éreztem, nem véletlenül vagyunk ott. Csak mosolyogtam és mosolyogtam. Másra nem voltam képes. Megfogta a kezem, és odahúzott magához. Éreztem ott van mellettem, éreztem, illatát, éreztem, hogy egyre jobban dobog a szívem. Megcsókoltuk egymást, és éreztem, ez már nem olyan, mint előtte. Ez nem ez a kis komolytalan viccelődés, mint régebben. Más volt az, ahogy megcsókolt, más volt az, ahogy hozzám ért, és egymáshoz bújtunk. Ezt nem tudom mihez hasonlítani, hisz ilyen még nem volt. Megkérdeztem, szeret-e, azt mondta igen. Nekem ez soha nem kielégítő válasz. Nem is volt, nem is az, és soha nem is lesz. Megkérdeztem, hogy mennyire. Nem kaptam rá szóban választ. Megszorította a kezem. Ez felért ezer szóval. Rájöttem: most tényleg, most igazából szeretem. Ez az az érzés, amikor mondhatom: feltétel nélkül szeretem. NAGYON. Amikor már nem érdekel kivel – hova megy, mikor nem esik borzasztó rosszul, ha egy másik lányról beszél. Mert érzem, hogy szeret. Elbúcsúztunk, de a este még találkoztunk 2 perce. Másnap furcsa volt. Mintha semmi sem történt volna. De… visszagondolva… Rosszul esett, hogy nem volt semmi, de még mindig örülök, hogy volt az a délután. Itthon ülök a kertben, 5 réteg ruha alatt, nézve a hullócsillagokat éjfél után. Rájöttem SZERETEM. Mikor már nem izgat, milyen lánnyal hova megy, mikor már , megbízom benne… Bizalom. Amit nehezen harcolta ki magának, bizalom, ami azt hitte, mindig volt neki. Sajnos ebben az egyben csalódnia kellett. Nem volt mindig feltétlen bizalom. Sajnos volt, mikor már úgy éreztem, elnyerte bizalmam… És pár nap múlva, azzal az erővel el is veszítette. De soha nem tudod olyat tenni, mellyel kiharcolta volna, hogy ott hagyjam. Mindig megbocsájtottam, és most már szeretem annyira, hogy meg is fogok. De egy dolog van, amit ha megtesz, nagyon kevés esély van, hogy kijavítsa. Ha egyszer, valamikor összejövünk, és megtesz. Az ha megcsal. Úgy vagyok vele, hogy inkább szóljon, nem szeret, de vagy szeret annyira, hogy én, vagy nem szeret annyira, hogy együtt legyünk. De hát nem vagyunk együtt… És valószínű, hogy nem is leszünk. Úgy érzem, talán mégsem szeret annyira, hogy bevállalja. Vagy csak éppen nem akar felvállalni. Nem tudom. Ő biztos tudja. De ő nem akar „komolyabb kapcsolatot."

Hát ennyí, nem mondhatjátok, hogy nem voltam bő és részletes...

Holnap újra itt.:) vagyis inkább ma este :)

Remélem ha elolvastad, visszatérsz, és remélem tettszeni fog amit irtam. Kicsit az életem, kicsit tanácsok, kicsit tanácstalanságok, kicsit okosságok... :)

Az élet hosszú és rögös. Mindenki a legrövidebb és legegyszerűbb formát szeretné választani. De ez helyes? És egyáltalán jó? Sok-sok éve sportolok, tudom milyen mikor mindenki nyaral, hosszú napokat, heteket együtt van a barátival, és élvezi az életet. Nekem ez soha nem adatot meg. Nyáron napi kettő - vagy több edzésünk van, télen örülünk ha ébren maradok a tanórákon, és fel tudunk kellni reggel 6kor a reggeli edzésre. Soha nem éreztem úgy ez alatt a 9-10 év alatt, hogy igen is itt a helyem. Mert soha nem voltam barátok közt. Persze mindig akkadt olyan, akivel jóban voltam, de azt az érzést nem érezhetem, hogy ha bármi bajom lenne, bárki is ott álna a családomon kívül mellettem. De lassacskán teltek az évek. Voltak jó és legjobb barátok, de kevesen vannak akik igazán meg maradtak mellettem. A sportból talán senki, suliból is csak egy ember. De taalán mégis így van rendjén. Talán nem jó hogy mindig vissza megyünk a múlthoz. Talán jobb hogy újabb és újabb emebreket ismerünk meg, újabb kapcsolatokat teremtünk. Talán a tavalyi év volt, mikor éreztem, felnőttem ahhoz hogy érezzem, kész vagyok egy igazi életre. Nem olyan kicsihez, hogy visszatérjek a múlthoz. Egy olyanhoz nőttem fel, ahol a bizonyítási vágy, az életben maradási ősztön is előtér. Barátom lett, és barátaim. Persze mint kezdő fiúzó nem sikerült hosszúra a kapcsolat, de jó volt tudni: nekem is van egy! Olyan barátokra tettem szert, kik mellett én akkar álltam, és most, mikor szükségem lett rájük itt állnak mellettem.  Persze voltak olyanok is, akik csak kihasználták, hogy mindenkivel jóba szeretnék lenni, és hogy mindenkinek segíteni szeretnék. De nem mennék vissza a múltba és mondanám azt hogy kitörlöm azt a személyt, mert az ők segítségükkel lettem olyan, amilyen most vagyok. Persze van sok olyan élmény, amit törölnék, de tudjuk nem lehet. Akkor minek erőlködjünk, minek törjük magunkat azzal, hogy "mi lett volna ha"... Már sohasem tudjuk meg. Megszereztem egy olyan kajak klub bizalmát, amire nagyon büszke vagyok. Kicsi, otthonias, és szeretett teljes. Persze nem mindenkivel van bensőséges kapcsolatom, de rátaláltam két olyan lányra, akiknek akkor segítettem, és most, hogy nekem is kezdenek problémáim lenni, itt vannak mellettem. Ők Kata és Angi. Persze nem csak ők. Van egy barátom Larion {aki fiú:) } és tavaly jóóban voltunk, de úgy nem igazán beszélgettünk a tél folyamán. De mikor a nap kisütött, a madarak csiripeltek, újra megtaláltuk egymást, és a nyár folyamán ő lett az egyik legjobb barátom. Mert néha teljesen elfelejtem, hogy egy fiúval beszélgettek. Mert nem azt nézi, hogy milyen csúnya - avagy szép vagyok, és nem a baráti körömet nézi, hanem azt a személyt, akivel beszélget. Ha ő nem lenne... Most lehet hogy nem itt lennék, hanem valahol depresszios emo csajszi lennék...Van egy fiú az életemben, 4 hónapja... Aki teljesen ferforgatta az életem...

De róla holnap... remélem vissza térsz a folytatásra:)