Kaptam az egyik letargukis blog bejegyzésemre egy kommentárt. Válaszoltam, majd ilyenkor a kommentezők írásait is elolvasom. Pontus írásai szíven szúrtak.... és elgondolkoztattak... Állítólag senki sem egyforma. De szerintem mégis mindenki kicsit egyforma... Pontus túl van a legnehezebb részén. Bevallotta önmagának, hogy beteg, és hogy segítséghez kell fordulnia. Minden szavai mélyen szívembe égtek. Volt, mikor már fránya érzelmeimet sem tudtam visszafogni. Igazából... Hogy tudjátok milyen érzéseim vannak.... Inkább az ő sorait kéne olvasnotok, az enyéim helyett. Mert én nem tudom megfogalmazni fájdalmaimat. Tegnap éjjel visszaolvastam őket. És sok minden máshogy jött le. De leginkább az érzelmeim és a fájdalmaim. Minden olyan... Kis barbi babásnak tűnik. És felszínesnek. Teljesen más, mint amit én érzek. Semmi nem jön le abból a fájdalomból és elszomorodottságból, amit érzek. Csak egy nagy humbuknak látszik... :(

      Furcsa érzések tombolnak bennem.... és nem tudok mit kezdeni velük. Annyira függök az emlékektől.... Minden percben a múlt jár a fejemben, és már nem is emlékszem az utóbbi 2 hónapra... Azt sem mondhatom, hogy új életet kezdek, mert így nem tudok. Minden nap ugyan az a mókuskerék, 6-kor kellés, 3-ig suli, fél négytől edzés, este meg tanulás... 

Minden nap ugyan az, minden nap ugyanaz az emberek. Ugyan azok a helyek. Erre csak azt mondta Larion, hogy menjek el valahova. Hát ez megoldható lenne márciusban, ha nem hiányoztam volna a betegség miatt 3 hónapot...

Viszont abból egy szempontból le kell valamit zárnom. Vagyis nagyjából. Soha nem kaptam bocsánatkérést azért a hónapokért, mikor már mindenki rajtam röhögőt, és már a fél kajakos sereg tudta, hogy mennyire átbasztak... Mert fenne tudja, hogy ők ott messzi tájt mennyire titkolták, de azt tudom, hogy már novemberben, Larion, Gergő és már éppen elegen tudták... Csak épp én nem. Full szánalmasnak érzem magam... De nem értem, hogy minek kellett ezt eddig húzni. Már októberben egyszer közölte, hogy vége. Oké. Ennyi lett volna, én még szerelmes lettem volna, de ki a faszt érdekel?... Erre... hát én, szeretlek, kezdjük újra...( 1 héttel később...) Ezen tajtékzom már… Mióta """vége""" mindennek.

De egy valamit meg kell tennem. EGY valamit. EGY és nem több... Hogy ÉN... ELŐSZÖR kérjek BOCSÁNATOT. Azért, ha megbántottam Katát vagy Benit. Persze csak mértékkel van ez a bocsánatkérés. Volt 1-2 mondat, ami durván jött ki a haragom miatt. Persze ez nem azt jelenti, hogy bármit is megbocsájtok bárkinek is. Csak azt tudom, hogy nem szeretek szemét lenni, főleg mást szidni. Csak bárki bármit mondjon... L Ez már minden határt áthágott....

Most, ezekben a pillanatokban Gergő, Pezzcukor barátom, és Áron a padtársam próbál jobb belátásra téríteni, mert épp megint sírok… Áron… aki egy nagy Star Wars és South Park rajongó, és egy nagy kockaJ Mindig is olyan visszafogott volt, és nem valami nagy barátkozós és társasági ember. Most rá írtam, mert nincs angol tanárunk 2 hete, és nem áll szándékomba bemenni 4. órára, végig baszakodva magam az egész városon, hogy bemenjek 45 percre a hülye helyettesítő tanárhoz. Így hát megbeszéltük, ő sem megy be. És kivolt írva, hogy hagyjon mindenki a ****ba… És megkérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy az amit múlthéten elmeséltem neki. És elképesztően aranyos volt, ezt az oldalát soha nem ismertem, pedig osztálytársak nem, de 8 évig 1 osztály volt közöttünk, 1 évfolyamra jártunk, 2 éve pedig osztálytársam. Így hát az a mondás bizonyult be, hogy „Ne ítélkezz alaptalanul.„

De hiába világosodtam meg, kértem ezért a kis(?) dologért bocsánatot… Ettől maximum az lelkem etikai részlegét tettem boldoggá, de a szívem még mindig darabokban. És sajnos ahogy ismerem magam, és a csúnyaságomat, nem egy fiú fogja ezt rendbe rakni… Nem egy új fiú, nem egy szerelem fogja újra megadni az életem értelmét. Sajnos ezt magamnak kell csinálnom. Mindent… De nem tudom hogy fog ezt menni segítség nélkül. Vagyis vannak olyan emberek, akik néha a szemembe mondják, hogy megint elbasztam valamit, és hogy eszembe se jusson az átkozott szerelmes emlékeimre gondolni, mert (viccesenJ „seggbe leszel rúgva”) ezt már párszor megkaptam… mert nem vagyok boldog. Vagyis nem is ezért. Csak azért mert még mindig a megoldást keresem. És álmokat szövök. Amik nem lesznek. És… most így jól hangzik, de nem úgy fog történni. Én mikor kívülről nézem magam… Pontosan tudom, hogy mi az igazság és mi az álom. Tudok realistán gondolkozni. Csak… akkor akarok valamiért öngyilkos lenni. Mert igen is nagyon tud fájni az igazság…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.